20 éves a Kincskereső Oskola

2020. január 25-én nagy ünnepség volt a Kincskereső háza táján.

A 20 éves fennállásunkat ünnepeltük egy jubileumi öregdiák találkozó megrendezésével. Rengeteget készültünk, terveztünk, szerveztünk, dolgoztunk rajta, és nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy megérte, mert az esemény remekül sikerült. Sokan összegyűltünk, kicsik-nagyok, régiek-újak, fiatalok és idősek. Különleges vendégek is részt vettek, mint dr. Kocsis András, Magyarország hollandiai nagykövete, és Urbán Ákos, a Hollandiai Magyarok Szövetségének elnöke. Igazán megtisztelve éreztük magunkat!

A találkozó megnyitója egy 45 perces műsor keretében történt. Ahogy mindig, most sem volt ez másként, hagyományainkhoz híven közösen elénekeltük a Pál Kata Péter-t, majd egy rövid bevezető beszéd után a sort az Amszterdami Magyar Kórus vendégszereplése indította, akik szebbnél szebb magyar kórus műveket hoztak nekünk. Utána a jelenlegi Kincskeresős gyerekek adták elő a Legyetek jók ha tudtok című dalt, sajnos sok betegség miatt kicsit megcsappant létszámmal, de a jelenlévők derekasan helyt álltak! Ezután egy kvízjáték következett, Ki tud többet a Kincskeresőről? témában, ami nagyon izgalmasra sikerült, mindenki keményen küzdött a csokoládé nyereményekért.  A fődíjat persze egy régi kincskeresős tanítónénikből összeállt duó nyerte meg, Zsuzsi és Mária, ezúttal is gratulálunk nekik! Végül pedig újra énekszó csendült fel, zárásként az Amszterdami Magyar Kórus egy második blokkal adott keretes szerkezetet a műsornak.

Mire a műsornak vége lett, mindannyian nagyon megéheztünk, megszomjaztunk, így örömmel láttunk neki a hallban álló svédasztalos finomságoknak, amiket közösen hoztunk össze. Volt ott minden, mi szem szájnak ingere. A koronát a menüre a közös torta tette fel, 20 éves a Kincskereső felirattal külön asztalon pompázott egy csokoládés és egy málnás-joghurtos torta, egyik finomabb volt, mint a másik!

Amíg a felnőttek beszélgettek, a nagyobb gyerekek karkötőt készítettek, a kisebbek papírdíszeket vágtak-ragasztottak, de az idő repült, és már el is jött az 5 óra, amikor is a nagyteremben felhangzott a muzsikaszó, és elkezdődött a várva várt táncház, az ez évi Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas Pacsura Dávid vezetésével. Először főleg csak a felnőttek voltak elég bátrak beállni, de Dávid remekül vezényelt, nagyon barátságos és mókás volt, így idővel a gyerekek is bekapcsolódtak, és hamar sok kipirult, mosolygós arc járta körbe-körbe a Szatmári csárdást. Nagyon jó volt a hangulat, remekül szórakoztunk, mindenki nagyon jól érezte magát.

Köszönjük szépen mindenkinek aki eljött, a fellépőknek különösen, hogy együtt sikerült felejthetetlenné tenni ezt az ünnepet! 

 

2020_01_25_4175

2020_01_25_4181

Legyetek jok

2020_01_25_4209

2020_01_25_4199

2020_01_25_4210

2020_01_25_4222